Szász György, Hafner Móni, György Kata, Domián Gyula és Bálványos Levente kiállítása

Ha erről a kiállításról kellene írnom ? jó, tudom, hogy most egy megnyitószöveget olvasok fel -, nos akkor valami olyasféle címet adnék írásomnak, amelyben a szerepelne az átmenetiség, a köztes vagy közötti szó. Hívószóként, afféle leitmotívként pedig sokszor felbukkanna benne a tér és az idő fogalma, amelyek ? ez Einstein óta tudható ? elég szoros kapcsolatban vannak egymással. Ha a kiállításról írnék, hosszasan elméláznék azon, hogy a miként változott és alakult át a klasszikus szobrászat fogalma, s mindezt mennyire írta még jobban felül a kilencvenes évek végén színpadra lépő generáció, jelesül azok a művészek is, akinek munkáit, itt a B&B Galériában megtekinthetik (illetve tekinthetnék, ha nem állnák tele a termet, és ? bár egyre lankadó figyelemmel ugyan ? nem rám figyelnének.) Az írásomnak ezen pontján mindenképpen felhívnám a figyelmet arra, hogy ezek a művek nem adják olyan könnyen magukat, hogy a befogadásukhoz egyfajta elmélyültségre, odafordulásra van szükség, hogy a látszólag egyszerű, néhol köznapi tárgyak mögött milyen tág jelentésmezők tárulhatnak fel. Ha a kiállításról írván az általános felvezetés után végre eljutnék a konkrétumokig, akkor arra is rámutatnék, hogy bár minden egyes mű, a maga saját terében rendelkezik egy-egy külön olvasattal ? amelybe beletartoznak természetesen a korábbi (egyéni vagy csoportos kiállítások nyomán kialakult) interpretációs lehetőségek ?, mégis fellép az itt látható művek között egy finom rezonancia, amely e kiállításnak játékos egységet kölcsönöz. Továbbá érzékelhető egy ív, amely a valóságtól egyre inkább a transzcendens irányába vezet, illetve folyamatosan pingpongozik e két fogalom között. Persze, ekkor már az írásban hosszabban kellene fejtegetni a valóság, mint olyan problémáját ? de ettől szerencsére most eltekinthetünk. De ha valóság alatt megfogható, teljesen hétköznapi dolgokat értünk (tégla, pillepalack, tányér, golyó, lavór, ágytál), akkor most szemléletes képet kaphatunk arról, miként léphetnek át e dolgok a köznapi létből egy virtuális (művészi) valóságba. Persze nem ready-made-ként, hanem kiindulópontként, hogy aztán posztkonceptualista tárggyá vagy meditációs objektumokká váljanak. Hogy egy képzavarral éljek, a fogalmi szobrászat üli meg nemsokára a tort, egy olyan szobrászat, amely nem komorságával, szigorúságával, hanem játékosságával tüntet. Ha a kiállításról írnék, ugyanúgy szembetalálnám magam azzal a problémával, hogy majdnem lehetetlen műalkotásokat leírni, dekódolni a szavak szintjére. Hát még akkor, ha nem is művekről, hanem a kiállítás egészéről szólunk, hiszen az egyenkénti, mélyebb elemzés szétfeszítené azt az optimális időt, amelyet egy kiállítás megnyitótól elvárnak. Nagyon jó kiállítás ? majd inkább megírom.  / Dékei Kriszta

 

 

[nggallery id=6]