VIP ? very important person, avagy fontos, magas beosztású közéleti személyiség, utcai nyelven góré. De hogyhogy VVIP? Very-very important person? Ilyen is lehet, sőt van, elsősorban személyes értékrendünkben, s nem a közéletiben. Bódis Barnabást nem a kikiabált VIP-ík érdeklik, hanem a szíve mélyébe burkolt VVIP-ík, akik mindenekfelett számára fontosak, kedveltek, megbecsültek; akik mérhetetlen osztályrenddel állnak hozzá közelebb azoknál, akiket a közvélekedés tart megkerülhetetlenül fontosaknak. Mindenkinek van intim VVIP-íje. Ez lehet egy másik személy, de szeretett önmagunk is. Mert másokat szeretni csak az tud, aki önmagát is szeretni tudja. Vagy legalábbis el tudja fogadni. Így hát nem lehet számunkra szokatlan, amikor azt látjuk, Bódis önmagát is besorolja a VVIP-ík közé: betűkkel körülfércelt önarcképe oda sorolódik elhunyt apjának és az emblematikus személyiséggé még életében előlépett Kós Károlynak a portréjához. Az Apa, a Fiú és a Szentlélek, ez utóbbi Kós Károly személyében. Viccesen azt is kérdezhetnénk, miért nem inkább Koós János ábrázatát festette meg, udvarolva a VIP-imádók tisztes hadának az esztrádművészet Parnasszusán? Minden bizonnyal azért, mert ő nem bulvár-festő, még ha a Boulevardésbrezsnyev Galériában is állít ki ezúttal. Vagyis: BB a BB-ben.

Utazások ? valósak és valótlanok. Azok nyelvi és intellektuális felfedezései. Tényleges utazás a lágy kalligráfiai kultúrájú Közel-Keletre, Afrikába, és keményebb, veretesebb verbo-vizuális kirándulás a konkrét költészet legszebb hagyományának vizeire, női nevek felé hajózva. Majd őket elérve, még kissé távolabb: Aisa=Asia, Anita=Atina, Zeusz=Szuez. Nők és városok; hús-vér, valamint földrajzi toposzok. Vágyak, elvágyódások, beteljesülések és be nem beteljesülések. Elérhető és elérhetetlen. Közöttük a lírai kaland, a feltételezett költészet, a mindenkori bölcsesség ütőere. A távolság varázsa.

A távolságokkal megtűzdelt világ ellentétekre épül, azokat élezi, vagy éppen tompítja, s elegyíti őket egy óhajtott individuális harmóniába. Szigorú élű betűk és lágy ecsetvonások, szövegek és színelmosódások, karakán sablonfestészeti effektusok és oldott alakábrák néznek egymásra Bódis Barnabás művészetében. A legkülönbözőbb poétikák, nyelvi-tartalmi vonzódások együttes kifutási terepén járunk, melyekről hinnénk, hogy kizárólagosak, összebékíthetetlenek. Holott, ha végigtekintünk a kiállításon, annak műtárgyai mégis egységességet mutatnak, egyöntetűségre vallanak. Senki sem vonhatná kétségbe, hogy a változatos munkák nem ugyanannak a szerzőnek a keze alól kerültek ki. A változatosság a lelki adottság gazdagsága, valamint a kalandra hajlamos intellektusé, amely az ezerarcú világot fürkészi, elégedetten nyugtázva, hogy az emberbe mindez belefér. Csak kellő nyitottság kell hozzá.

A kesernyés-fanyar humor ? és ezzel együtt az átértelmezés finom torzításának a szándéka ? alapvetően, a művészi hitvallás szintjén benne van Bódis nemzedékének a génjeiben, kimondatlanul is. De abban is, ahogyan a művészettörténetre tekintenek, ahogyan elődjeikhez és kortársaikhoz viszonyulnak, kicsit kimozdítva őket megkövesült állapotukból. Kevésbé rajongják körül a szenteket ? a VIP-íket ?, mint tették azt a múlt század elejének a tekintélytisztelő fiataljai. Ettől válnak önmagukká ? mondhatnánk ?, önmaguk kockázatává. Élni a művészetet! Ez a jelszó igencsak szembeszökő Bódis képein. Élet van mögöttük, ezt azonnal látni. Életkosz, életbűz, életvaló, életszenvedély.

Barni nagyon szenvedélyes ember, szenvedélye viszi, taszítja az életes szellemi kalandokba. Semmi kozmetika, semmi sterilitás, semmiféle póz. Se fenntartások, se előítéletek másokkal szemben. Bódis elhiszi, hogy mindenki olyan, amilyennek látszik. Mert magából indul ki. Beviszi az őszinteség mozzanatát a VIP-értékrendbe, merényletet követ el ellene a saját VVIP-terminálján. Magyarán: VIP-terminátor. /Szombathy Bálint/

[nggallery id=31]