A Boulevard&Brezsnyev örömmel mutatja be a Debut / Rescue című kiállítást, Joshua Birch és Daniel Turner amerikai alkotók új munkáit. A király utcai galériatérbe a művészek egy olyan sorozatot alkottak meg, amely installációként is megállja a helyét. A zsákvászonra vakolattal készített festményektől kezdve a nagyméretű zászlókon és egy élő tobozos fán át egészen a tükrökkel vezetett fény- és különböző szöveges munkákig kerülnek installációra. Birch és Turner, vagy ahogyan ők mondják, ?Tirch és Burner? immáron öt éve dolgoznak együtt a saját stúdiójukon kívül is. Az esztétika energiájával való kísérletező kedvük hozta őket össze, s a művészek most Budapesten találták meg helyüket, ahol a talált anyagok palettája új fejezetet nyit kultúrákat átívelő kísérletüknek.

Birch és Turner érdeklődéssel dolgozik a terek és környezetek széles skálájával, Kalifornia strandjai, hegyei és farmjai, Virginia mocsarai éppúgy közel állnak hozzájuk mint a helyi programok és a különböző amerikai intézetekben bemutatott jelentős számú kiállítás. Mindkét művész komoly bajtársiasságot érez volt kollégáikkal, Turner festményei a virginiai Chrysler Múzeum falai között voltak kiállítva, Birch interaktív szobrokból álló sorozata pedig a san fransiscói Legion of Honor múzeumban kapott helyet.

Boulevard&Brezsnyev is pleased to announce Debut / Rescue, new works by American artist Joshua Birch and Daniel Turner. For the upcoming transformation of the 46 Király utca gallery space, the artist?s have developed a series of work that doubles as an installation for the entire space. The five pieces on deck to be installed range from a series of monochromatic paintings, a steel barrier, life jackets, large flags, lights channeled with mirrors, and a photograph of the recent performance piece, Trans-improvisation. Birch and Turner have been collaborating on and off outside their own studio practice for the past five years. Brought together by their passion for experimenting with the energy of aesthetics, the artists have taken up residency in Budapest where the palette of found materials is a new chapter in their cross cultural experiment.

Birch and Turner have enjoyed the likes of working with a very broad range of spaces and environments; the beaches, mountains and farms of California, to the swamps of Virginia. The artists have participated in several shows at major American institutions, such as the Chrysler Museum in Norfolk Virginia, and the Legion of Honor Museum in San Francisco California. Their latest work Debut / Rescue will be on display from March 19 through March 28 at Boulevard & Brezsnyev