no-goulasch-2Újra indul a BB Galéria tavaly nyáron nagy sikert aratott művészvásásra a NoGoulasch. A közel 50 művészt és még több látogatót megmozgató projekt idén új helyszínen várja a művészetet vásárolni akaró utca emberét. Az új helyszín (Király utca 39, Király Nagydiófa? sarok) kétszer akkora, mint a régi volt, a vele majdnem szemben lévő Király 41. A művészbazár a projekt ideje alatt koncertek, performanszok, előadások helyszínéül is szolgál.

A tavaly először megrendezésre került NoGoulash projekt célja a hazai művészet újszerű terjesztési lehetőségeinek kiaknázása mellett a hazánkba látogatók szuvenír vásárlási szokásainak befolyásolása volt. A galériából átalakult artshopban fiatal magyar alkotók munkáit lehetett megvásárolni az ajándékboltok szokásos haszontalan giccskínálatával szemben. A projekt a művészek támogatása mellett lehetőséget nyújtott a turistáknak a hazai művészeti élettel való ismerkedésre. Az artshopnak otthont adó ?boulevardésbrezsnyev? Galéria az akció sikerességével bebizonyította, hogy a kultúra és a művészet képes ugyanolyan ?exportcikk? lenni, mint a jól bevált hungarikumok (például a piros paprika vagy a műanyag Lánc híd hóesésben). Az eladott művekből származó bevétel biztosította továbbá a galéria működésének feltételeit újabb 3 hónapra.

A NoGoulsh projekt nemcsak a művészet kedvelőinek látókörébe került be, felkeltette a sajtó és egyéb médiumok figyelmét is. A kezdeményes túlmutatott a hagyományos bolt jellegen azáltal, hogy olyan eseményeknek adott helyet, amik ? sokszor maguknak a művészeknek a közbenjárásával ? a magyar művészeti élet szerves részét képezték. Az artshop egész gyűjteménye részt vett például egy vidéki művészeti fesztiválon, ahol zseblámpás kiállítás keretében került bemutatásra.

A NoGoulash program célja tehát kettős: a BB Galéria elveihez híven igyekszik fiatal, az egyetemről kikerült művészek számára színteret biztosítani, nem utolsó sorban hozzásegíteni őket munkáik eladásához, ami szükséges feltétele a további pályájuk sikerességének. Emellett olyan külföldi közönséget kíván megragadni, amely fogékony a művészeti produktumok iránt. A hazai művészet effajta terjesztése és ismertté tétele kedvezően hathat az idelátogatók országunkról kialakult képére, és megítélésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Boulevardésbrezsnyev Közép-Európai Kortárs Társadalomművészetet Támogató Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet kortárs művészek számára a NO PUSZTA, NO GOULASCH ?Art for Souvenir? elnevezésű projektjében való részvételre.

A pályázat célja:

A projekt kísérletet tesz a kortárs magyar művészet népszerűsítésére, terjesztésére, illetve lehetőséget nyújt művészek számára saját tevékenységük promotálására. Fontosnak tartjuk, hogy a hazánkba látogató külföldiek ne csak sztereotip ?magyarságképekkel? térjenek haza valamint, hogy megismerjék izgalmas és értékes oldalát is hazánknak, és hazavigyék pezsgő kulturális és művészeti életünk egyes kézzelfogható darabjait.

A pályázók feladatai:

Eladásra szánt, kis méretű de maximum 60×40 cm méretű alkotásokat hozni maximum 3 db-ot a galériába (Király u. 39). Festmények, fotók, szobrok, plasztikák, kollázsok, iparművészeti tárgyak, egyedi tervezésű pólók stb. ?

A beadott alkotások vételi árának kialakítása a Boulevardésbrezsnyev Galériát működtető Alapítvány és az alkotó közös megegyezésének eredménye, ettől a későbbiekben eltérni nem lehet. Az eladási ár 50%-a művészt, 50%-a az Alapítványt illeti. Az Alapítványnak számlával rendelkező művészektől áll módjában alkotást átvenni. Akinek nincs számlaadási lehetősége, azzal az Alapítvány adásvételi szerződést köt. Az alkotók az el nem adott alkotásaikat a projekt lezárása után, november 13-20. között vihetik el. Amennyiben a művészek nem viszik el műveiket 30 napon belül, azok automatikusan az Alapítvány gyűjteményébe kerülnek. A művek beadása augusztus 23-tól folyamatosan történik. A  galéria-bolt minden nap 10-21 óráig tart nyitva, az ?eladók? maguk a kiállító művészek és más önkéntesek.

A pályázaton való részvétel feltételei:

A projektben résztvevőktől elvárjuk az aktív közreműködést. A projekt sikerességéhez elengedhetetlen, hogy az alkotó is aktívan részt vegyen annak minél szélesebb körben való ismertté tételében, pl.: szórólaptervezés/készítés, terjesztés saját fórumokon (közösségi oldalak, linkcsere, email, internetes portálokon való közzététel stb. stb.).

 

A beadáskor csatolandó anyagok:

1. Fotó és leírás a beadásra szánt anyagról/anyagokról.

2. Szakmai önéletrajz, lehetőség szerint több nyelvre lefordítva.

3. Digitális portfolió cd-n vagy dvd-n. Amennyiben az alkotó több példányt ad be, azt a vásárlók magukkal vihetik, így könnyebben tájékozódhatnak az adott művész munkásságáról.

Az alkotók a beadott munkákról átvételi elismervényt kapnak.

Opció:

Minden alkotónak lehetőséget biztosítunk egy általa kitalált és egyeztetett akciónak a galériában történő lebonyolítására, amikor is saját tevékenységét célkitűzéseit egyaránt népszerűsítheti. Kérünk egy leírást az alkotó által tervezett művészeti akcióról, happeningről annak időpontjáról, amely egy személyes egyeztetést követően válik véglegessé.

A pályázat benyújtásának módja:

Személyesen augusztus 23-tól a Boulevardésbrezsnyev Galériában

1074 Király utca 39-ben, hétköznap 10-20 óra között.

A pályázat elbírálása:

A pályázati anyagok elbírálását a Boulevardésbrezsnyev Alapítvány kurátorai végzik. A munkák átvétele nem garantálja a kiállításukat is. Arról, hogy a munkák részt vesznek e ténylegesen a projektben, a leadástól számított  3 napon belül értesítést  küldünk.

További információkérés, egyeztetés a nogoulasch@gmail.com címen lehetséges, vagy telefonon:

Önkéntességről, adminisztratív kérdésekről: Molnár Tímeával: 30 305 1312

Sajtóról, rendezvényekről: Szabó Viktóriával, a 30 695 3547

A pályázatokkal kapcsolatban: Pester Annával, a 70 612 1328- as számon.

Fontosnak tartjuk, hogy a hazánkba látogató külföldiek ne csak sztereotip magyarságképekkel térjenek haza valamint, hogy megismerjék egy eddig kevésbé ismert, ennek ellenére izgalmas és értékes oldalát is hazánknak, és hazavigyék pezsgő kulturális és művészeti  életünk egyes kézzelfogható darabjait.

Boulevardésbrezsnyev Alapítvány

Victora Zsolt

[nggallery id=94]