[nggallery id=103]

Küldetésünk a csempészés és a design között volt valahol félúton. A feladatunk az volt, hogy este nyolcig leszállítsunk negyed mázsa Nyugikavicsot Pestről Triesztbe két autóval és nyolc emberrel egy nyugtalan trieszti galériába.

Mivel a csajom és a kislányaim is jobban vezetnek nálam, ezért ők váltották egymást a volánnál. Én meg csak szuszókáltam, ha néha megálltunk, csak pöfiztem egy kicsit és megkérdeztem, ez már Trieszt? Nem papa, ez csak egy benzinkút.

A Dinári-hegyek közül szépen csorog az ember, míg csak Triesztben nem kapja magát. Ledobjuk a motyónkat, és irány a tenger. Pár utcasarok (gyors léptekkel), már érzem az illatát, hello Joyce, aztán csak bambán bámuljuk a nagy vizet és a naplementét. Néhány Nyugikaviccsal megkínálunk egy-egy ideges medúzát, de csak ennyi, semmi túlzás.

A késő őszi naplementében a trieszti tengerpart mindent visz. Jó, megvolt a tenger, irány a galéria. Egy pöttyöt megrémültek attól, hogy nyolcan állítunk be egy tecsószatyornyi Nyugikaviccsal, de ilyen az élet, legalább a pattantós békákat nem vittük magunkkal (azt is lehetett volna). Láttuk a tengert, kavicsok a helyükön, jöhet a szabad foglalkozás.